Magyar százmilliárdok a koffereseknél

Több hazai ügyféllel és utazó privátbankárral is beszélt a Figyelő, de valamennyien anonimitást kértek. Információink szerint a svájci privátbankok közül a kezelt vagyon alapján kiemelkedő két legnagyobb intézmény voltaképpen ismert kereskedelmi bankok privátbanki részlege. Tavaly év végén az UBS 1393 milliárd dollárt kezelt, a Credit Suisse (CS) 612 milliárdot. Mindkét cég kifejezetten aktív Magyarországon. Az UBS korábban a Kempinski Hotelben, az InterContinentalban, újabban a belvárosi Palazzo Dorottyában tart fenn „irodát”, és forrásunk becslése szerint több mint százmilliárd forint magyar ügyfélpénzt kezel. A társaság a magyar csúcsvállalatok menedzsmentjeit végigbombázta ajánlataival. A CS inkább a hazai off-shore tanácsadóktól kap ügyfeleket, a bank eszközkezelő igazgatója az ilyen cégek konferenciáin is szokott előadást tartani.

A külön genfi és külön össz¬svájci szövetségbe tömörülő, kifejezetten csak privátbanki szolgáltatásokat nyújtó cégek is jelen vannak hazánkban. A házak közül a legnagyobb a 300 milliárd dollárnál nagyobb vagyont menedzselő Pictet & Cie, a svájci privátbankolás „Rolls-Royce-a”. Az említett három ház egyaránt foglalkoztat magyar ügyfelekre szakosodott, magyarul beszélő, ugyanakkor jellemzően nem magyar állampolgárságú privátbankárokat. A további tagok között olyan tradicionális házak is találhatók, mint a XVIII. században alapított Lombard Odier Darier Hentsch & Cie, a Mirabaud & Cie vagy a Gonet & Cie. Utóbbinak, némileg beszédes módon, Svájcon kívül Monacóban és a Bahamákon van irodája. Korábban aktív volt még nálunk a Vontobel, az operaeseményeket támogató Julius Baer, a francia Société Générale zürichi részlege, egy libanoni család tulajdonában levő svájci privátbank, a Banque Audi Saradar, valamint a hazai lovaspóló mozgalmat felkaroló Bank Hofmann.

Vannak ráadásul osztrák és izraeli házak is, így a nem túl széles magyar milliárdos réteg vagyonkezeléséért igazán éles a verseny. A svájci intézményekkel is kapcsolatban álló magánszemélyek elmondták: az UBS és a CS 500–600 ezer eurós, a Pictet és más specialisták inkább csak 800 ezer vagy egymillió eurós vagyon felett nyitnak számlát.

A tehetős magyar ügyfél és a privátbankár között gyakran Zürichben, illetve Genfben, elegáns szivarszobákban zajlik a konzultáció. Nincsenek nyitott terek, további ügyfelek vagy banki alkalmazottak, nem kattog a pénzszámoló masina. Ha pedig valaki nem szeretne Svájcba repülni, akkor a magyarul kiválóan beszélő kapcsolattartó Budapestre érkezik, és fővárosi luxusszállók kávézóiban, esetleg különtermeiben kofferből veszi elő a szükséges dokumentumokat, és minden szükséges papírmunkát elintéz. Forrásaink szerint ugyanakkor készpénzforgalom már egyáltalán nincs, a pénzmozgások átutalással történnek. Ám mivel az utalások a privátbanki számla és az off-shore cég szintén külföldi számlája között mozognak, a magyar hatóságok számára ezek láthatatlanok. Ha a kliens úgy kívánja, egyetlen egyszer sem kell Svájcban megjelenni, ez kikerülhető a számlanyitásnál, illetve a későbbiekben a tranzakciók megadásánál is.

 

 

Az adatok megtekintéséhez kattintson a képre!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

OFF-SHORE CÉGEKEN KERESZTÜL.

 

 

Svájci és liechtensteini bankházak esetén még fél évvel ezelőtt is volt rá példa, hogy magyaroktól készpénzt fogadtak be. Persze az ügyfél ilyenkor nem közvetlenül a magánszemély, hanem az off-shore cége vagy az alapítványa. Így a készpénzszállítmány kísérőlevelén sem bukkan fel a magánszemély, és a feladási cím sem az ő lakása, hanem valamilyen közterület. A külföldön is házaló svájci bankárok, illetve az őket segítő ügyvédek, tanácsadók – akik a „lepapírozásban” segítettek – nem voltak szívbajosak. Hiszen a magasabb jutalékért, az adómentes hozamokért sokszor súlyos bűncselekményeket, az adócsaláson kívül okirat-hamisítást és pénzmosást is vállaltak, ezek révén a dúsgazdag bankárok és ügyfeleik hosszú letöltendő börtönbüntetéseket kockáztattak. Ez a rizikó most nagyon megnőtt, mivel a német, az olasz, a spanyol és leginkább az amerikai hatóságok erősen bekeményítettek (lásd keretes írásunkat).

 

 

Természetesen vagyonos honfitársaink sem magánszámlákat vezetnek, hanem off-shore cégeken keresztül birtokolják számláikat. Egyik privátbankár forrásunk szerint a gazdag magyarok 95 százalékának van valamilyen „adókímélő struktúrája”, ez azonban itthon önmagában nem tekinthető bűncselekménynek. Ezzel ellentétben a német, az amerikai, sőt, újabban a spanyol adóhatóság már az ilyen struktúrák létezését is adócsalásként, azaz bűncselekményként kezeli, és a knock beyond, azaz a „nézz mögé” elvet követi. Abból indulnak ki, hogy az off-shore társaság, az alapítvány nem létező entitás, valójában tehát az az érdekes, hogy ki a magánszemély a lánc végén.

A pénzmosás elleni uniós szabályok természetesen nálunk is érvényesek. Már az EU III. pénzmosás elleni irányelve is nagyon határozott kéréseket támaszt, s hamarosan jön a IV. irányelv. A bankoknak, továbbá a közjegyzőknek, az ügyvédeknek, az ingatlanügynökségeknek kötelező az ügyfeleket pénzmosás szempontjából minősíteni. Az irányelv egyrészt az ügyfél azonosítási és ellenőrzési folyamatát várja el; ez a KYC elv (know your customer – ismerd az ügyfeled). Ezen túlmenően az is elvárás, hogy a belső ellenőrző rendszer működtetése révén megelőzzék a pénzmosást. Ha pedig ennek a gyanúja merül fel, azt haladéktalanul jelenteni kell az erre illetékes nyomozó hatóságnak, amely Magyarországon a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnügyi Parancsnokságának pénzügyi információs osztálya (PIO). Ez a szerv dönti el a rendelkezésére álló adatok alapján, hogy mit kell lépnie.

 

 

SZOFTVERES TÁMOGATÁS.

 

Szerettük volna megismerni az osztály konkrét gyakorlatát, de Sípos Jenő szóvivő csak a PIO publikus jelentéseit ajánlotta figyelmünkbe, hiszen konkrét kérdéseinkre titokvédelmi rendelkezések vonatkoznak. Más forrásokból azonban úgy tudjuk, a magyarországi pénzintézeteknél külön compliance (a szabályok betartásáért felelős) osztályokat hoztak létre ezen követelményrendszer működtetésére és fejlesztésére. A munkát a bankinformatikai rendszerekbe integrált pénzmosásellenes (anti-money laundering – AML) szoftverek is támogatják. Ezek segítenek abban, hogy mikor kell a PIO felé jelezni gyanús ügyleteket. Az ilyen szoftverek egy rendes kereskedelmi banknál azonnal „szirénáznak”, ha off-shore cégekkel megvalósított ügyletekre bukkannak. Igaz, egyes privátbankoknál – ahol leginkább az off-shore cégforma segítségével kezelt vagyonok termelik ki az év végi bankárbónuszokat – „lehalkítják a sziréna hangját”.

A banktitok onnantól él, amikor az ügyfél először kapcsolatba kerül a bankkal. Fontos kérdés tehát, mi alapján döntik el a privátbankok, hogy elfogadják-e egy érkező ügyfél vagyonát, vagy sem. Vegyük példának azt az esetet, ha valaki transzparensen, vagyis például üzletrészeladásból, esetleg nagy értékű ingatlan értékesítéséből realizált jövedelmet. (Az elit privátbankok által megkövetelt minimum egymillió eurós likvid tőke Magyarországon még a legmagasabb menedzseri fizetésekből is nehezen jön össze.) A bankházak ma már valóban vizsgálják, hogy a kezelésre átengedett vagyon legális eredetű-e. Az off-shore nem kizáró ok. Vagyis a privátbankárok legálisnak fogadják el, ha egy magyar magánszemély korábbi üzletrészét úgy értékesítette, hogy előbb alacsony áron eladta egy off-shore cégnek, majd az általa irányított társaság drágábban értékesítette azt a szakmai vevőnek. A banknak ilyenkor az off-shore cég lesz az ügyfele, ám a vagyon felett a magyar magánszemély diszponál.

SZENNYEZETT PÉNZEK.

 

A vagyonok eredete természetesen nem mindig köztörvényes bűncselekményből származó jövedelem, de ahogy egyik forrásunk fogalmazott, „szinte minden esetben adóelkerüléssel, adócsalással szennyezett pénzről van szó”. Az ugyanis egyértelmű, hogy csak nagy összegek esetében érdemes Svájcban, esetleg Ausztriában, Belgiumban, Liechtensteinben privátbankolni, hiszen kisebb summa esetén a fix díjak miatt a hazaiakhoz képest sokszorosak a költségek. Csak az éves számlavezetési díj 2–3 ezer svájci frank, vagyis ha az ügyfél egyetlen megbízást sem ad, akkor is van havi 30–40 ezer forint kiadása a tekintélyesebb cégeknél. Privátbanki vezetőként dolgozó forrásaink ezt annyiban árnyalják, hogy a svájci utazó ügynökökkel kapcsolatba lépő magyar ügyfelek számára – az adóoptimalizálás mellett – a szolgáltatás minősége is fontos szempont lehet. Amit ugyanis ma Magyarországon privátbanknak neveznek, az jellemzően nem az. Egy-egy munkatársra akár 250 ügyfél is juthat, vagyis ha egy ilyen kapcsolattartó hetente mindenkivel 5 percet beszél, már vége is a munkaidejének. Svájcban ez egészen másképpen néz ki. Ott a családok fő bizalmasa – az ügyvéd mellett – a privátbankár, ő is régi, tökéletesen megbízható családi partner. A svájci magánbankok tehát elsősorban a diszkrécióval és a szolgáltatás minőségével verik meg a hazai, privátnak nevezett kereskedelmi banki szolgáltatásokat.

 

LUXUSSZÁLLÓKBAN. A pénzeket Svájcba csábító – utazó, vagy „kofferes” – ügynök-bankárok elsősorban itteni luxusszállókban tárgyalnak ügyfeleikkel. Eddig ugyanis csak két „igazi” privátbank nyitott irodát Budapesten. König Róbert, a Sal Oppenheim magyarországi fióktelepének igazgatója szerint épp azért döntöttek a magyarországi megjelenés mellett, mert már évekkel ezelőtt látszott, hogy az off-shore privátbankolás csillaga hamarosan leáldozik. Az OECD-országokban – Svájctól Koreáig – csak akkor fogadja el a pénzeket a bank, ha tulajdonosa elszámol annak eredetével, jövőre pedig az off-shore cégekre is kiterjesztik az európai forrásadót, vagyis nem lesz értelme magánszámlák helyett efféle társaságokba vinni a pénzeket. König úgy véli, nem magával a banktitokkal van a probléma, csak azt a legkönnyebb támadni. A mai helyzet az, hogy legálisan kimegy off-shore-ba a pénz, aztán legálisan bejön a bankba, erre letámadják a banktitkot. Ehelyett az adószabályok és adóellenőrzések szigorításával inkább azt kellene megakadályozni, hogy legálisan off-shore cégekbe mehessenek a pénzek. Az „adóoptimalizálás” ugyanis ott következik be, nem pedig azután, hogy az összeg megérkezik a bankba. A Sal Oppenheim magyarországi igazgatója szerint ez azonban az államok részéről komoly erőfeszítéseket igényelne; sokkal könnyebb a banktitkot támadni, amitől nemcsak könnyű pénzt remélnek az országok, de a politikusok számára is gyors népszerűséget hoz.

A másik, budapesti irodát nyitott privátbankház, a Bank Gutmann itteni vezetője is védelmébe veszi a banktitkot. Varga Szabolcs rámutat: annak sem csak „szörnyű” okai lehetnek, ha valaki szeretne titkolózni vagyoni helyzetéről. Itthon az irigységet, a zaklatást lehet így megúszni, Latin-Amerikában akár a hozzátartozók elrablásának elkerülése is szempont lehet. Megerősíti, hogy bizonyos politikailag kényes ügyek, főleg diktátorok pénzkimenekítése miatt már a kilencvenes években volt a szabályozásban egyfajta szigorítás, az elmúlt években pedig a pénzmosás elleni regulák miatt lett kemény az ügyfélellenőrzés. Varga szerint a Bank Gutmann-nál olyan erős a compliance, hogy a féllegális vagyonokat vagy a kiemelt közszereplőket (privátbanki szakkifejezéssel politically exposed person – PEP) egyszerűen lehetetlen az ügyfelek közé felvenni.

Varga Szabolcs,
Bank Gutmann.
„Nem csak szörnyű okai lehetnek, ha valaki szeretne titkolózni vagyoni helyzetéről. Itthon például a zaklatást lehet így megúszni.”

De mit hozhat a közeljövő? Úgy tűnik, friss pénzeket már kifejezetten nehéz legálisan adómentesíteni. König Róbert úgy véli, ma az új ügyfelek új pénzeinek olyan bonyolult procedúrán kell átmenniük, annyira szigorúak a pénzmosás elleni szabályok, hogy 98 százalékban lehetetlenné válik az adóelkerülés és a pénzmosás.

 

Persze mindjárt más a helyzet, ha valaki vállalja a hamis papírokkal való igazolás kockázatát, illetve az is nagy kérdés, mi lesz azokkal a dollármilliárdokkal, amelyeket már korábban, a kevésbé szigorú szabályok idején menekítettek a banktitok mögé. Az Egyesült Államok és az unió mindenesetre közösen „csavargatja” az összes adóelkerülési módszert. A direktíva például hamarosan úgy módosulhat, hogy hiába van EU-n kívüli vagy belüli közbeiktatott szereplő, a hatóságok csak a végső haszonhúzó (beneficial owner) személyét nézik. Úgy tekintik az off-shore struktúrákat is, mintha nem lenne cég a svájci bank és a magánszemély között.

 

 

 

 

 

 

 

A banktitokról szóló német–svájci vitában Németország minden releváns adat kiadását követelte az alpesi országtól, az viszont semmit sem akart kiadni. Végül kompromisszum született. Eddig csak bűncselekmény esetén szolgáltatott adatot Svájc, s mivel az adóelkerülés nem minősül annak, az ilyen indokra nemet mondott.

 

Egy márciusi megegyezés nyomán azonban ma már adótémában is kiadják a kért információt, ha a németeknek egy konkrét személyt illetően alapos a gyanúja. Svájcot követve a többi „titkos” ország is ebbe az irányba mozdul el: Belgium csatlakozott az automatikus információcserét végző államokhoz, Ausztria pedig annyit vállalt, hogy megalapozott gyanú esetén kiad adatokat. (Eddig csak jogerős osztrák végzésre informált, vagyis át kellett pörgetni az adatkéréseket a jogsegélyen.) Liechtenstein államfője is úgy nyilatkozott a minap, hogy a jövőben adóügyben is kiadnak információkat. Mindez tehát azt jelenti, hogy a magyar adóhivatal is érdeklődhet. Ha az APEH azzal keresi meg az illetékes svájci hatóságot, hogy adócsalás gyanújával él egy magyar privátbanki ügyféllel kapcsolatosan, a hatóság döntésétől függ, hogy kötelezi-e a bankot az adatok kiadására. Márpedig a gyanúhoz akár az is elég, ha valaki nyom nélkül elutalt az országból néhány tízezer eurót.

S hogy mindez hova vezet? A Sal Oppenheim igazgatója abban hisz, hogy a komoly változások hatására potenciális magyar ügyfeleik hazahozzák megtakarításaikat, és olyan privátbankot keresnek, amely helyben nyújt kimagasló szolgáltatást. Mivel Európában helyenként 35 százalékos lesz a kamatadó kulcsa – akár magánszemélyé a számla, akár off-shore cégé –, a pénz az unión belül a legalacsonyabb adókulcsot kínáló ország felé mozdulhat el. (Igaz, ehhez a magánszemélyeknek költözniük kell.)Vagy kifelé az unióból, de ezt a lehetőséget minden eszközzel megpróbálják megakadályozni az országok.

A nagy adócsalás elleni háború során bőven benne van a pakliban az is, hogy börtönközelbe kerülnek gazdag európaiak és amerikaiak. Utóbbiakat ez most különösen fenyegeti, ha nem élnek az amerikai adóhatóság szeptember 23-áig tartó amnesztiájával. A svájci UBS amerikai – a minap bezárt – privátbanki részlegével kapcsolatban lévő ügyfelek nyilván közvetlen veszélyben vannak, de a többi hasonló banknál számlával rendelkezőknek is komoly dilemmát okozhat, hogy vajon mit tud róluk a világ legerősebb adóhivatala.

Szkeptikusabb forrásunk szerint ugyanakkor nem eszik olyan forrón a kását. Most válság van, minden állam kiköltekezett, komoly társadalmi elvárás a gazdagok elguruló „adócentjeinek” megfogása. Ám előbb-utóbb nemcsak az egyensúly áll be, de bizonyára kiskapuk is maradnak. Egy fontos tényezőt ugyanis semmiképpen sem szabad elfelejteni: nemcsak üzletembereknek, de az uniós politikusoknak is Svájcban vannak a számlái. Hiába a támadások, a svájci banktitok valamilyen szintű megőrzése mögött még mindig óriási lobbierő áll.

 

a figyelő cikke